Gurdjieff intézete

Gurdjieff a kutatásról a tanításra vált át mindjárt azután, hogy visszatér a Sarmoun Testvériségből, az észak-afganisztáni Hindu Kush hegységből. 1912-ben Gurdjieff Taskentből Moszkvába költözik, ahol jelölteket kezd toborozni intézetébe. Különböző formákkal és kifejezési módokkal kísérletezik, hogy megtalálja az emberek szükséges csoportját és a megfelelő kifejezésmódot. Erről az időszakról sok minden került feljegyzésre Peter Ouspensky „A csodálatos keresése” című könyvében.

Gurdjieff Oroszországban

Gurdjieff csoportokat alapít Moszkvában és Szentpétervárott. Amikor kitör az oroszországi forradalom, visszakényszerül a Kaukázusba tanítványainak egy belső körével. Ebben az időben alakítja ki orosz tanítványainak magját, melynek tagjai: Sophia Gregorovics, a De Hartman házaspár, Dr. Stjernval és a De Salzmann házaspár. Gurdjieff találkozik Moszkvában Ouspenskyvel, aki tudós, utazó és újságíró, széleskörű elismertséggel az ezoterizmus terén. Gurdjieff természetesen bízik abban, hogy Ouspensky befolyását felhasználva kiterjesztheti a sajátját is; Ouspensky pedig felismeri, hogy Gurdjieff pontosan annak az ezoterikus tudásnak van a birtokában, amit ő maga már oly régóta keres.
Oroszországban a társadalmi rend kezd összeomlani. 1917-ben Gurdjieff intenzíven dolgozik emberek egy kis csoportjával, a következő helyeken: Esszentuki, Tuapsze, Szocsi, Alexandropol, Rosztov a Donnál, Jekatyerinodar és Tiflisz. Gurdjieff kísérletező kedve nehézségeket okoz Ouspenskynek, aki úgy érzi, hogy míg korábban sokat adott neki Gurdjieff, addig mostanára kezdi elveszíteni a kapcsolatot tanításával. Valószínűleg itt kezdett kiformálódni a jövőbeli intézet karaktere, valamint Ouspensky távolmaradása attól.

Gurdjieff távozik Oroszországból

Eközben Gyenyikin fehér seregét visszaverik. Oroszország nagy része az ellenszenves bolsevikok és Sztenko anarchistái kezébe kerül. Gurdjieff elhatározza, hogy Konstantinápolyba teszi át székhelyét. Ouspensky északra utazik, hogy újra fölvegye a kapcsolatot a Moszkvában és Szentpétervárott maradt tanítványokkal. Gurdjieff a többiekkel egy hihetetlenül kalandos út során átkel a Kaukázuson és eljut Konstantinápolyba, ahol végül megnyitja az Intézetet az Ember Harmonikus Fejlődéséért.
Azonban az első lelkes próbálkozások után az a döntés született, hogy átköltöznek Európába. Peter Ouspensky Londonba költözik, ahol újságírói kapcsolatai vannak. Gurdjieff először Berlinbe utazik, azután Londonba, majd Párizsba, végül Párizstól nem messze délre, Fontainbleau-ben telepszik le.

Gurdjieff Franciaországban

1921 és 1923 között Gurdjieff itt gyűjti össze nyugati tanítványait. Gurdjieff, Dél-Közép-Ázsia szülötte, teljesen eltérő hagyományú és világlátású emberek között van, olyan emberek között, akiknek kultúrája az itáliai reneszánsz hatását hordja magában. Az európaiak lelkesen reagálnak Gurdjieffre – sokkal aktívabban, mint az ázsiaiak – ám szilárd kezdőpont és megalapozottság nélkül a munkában. Ez pedig veszélyes kombinációnak bizonyul. Gurdjieff továbbra is intenzíven kísérletezik és válogat. Egy szenvedélyes, felejthetetlen dráma bontakozik ki, de törésvonalak is kezdenek kialakulni.
Ennek tudatában Ouspensky elhagyja Gurdjieff munkáját, és önállóan folytatja Londonban. Gurdjieff súlyos autóbaleset áldozata lesz, ami végül arra kényszeríti, hogy bezárja intézetét. Testileg soha nem épül már fel teljesen. Amit nem tud elérni a gyakorlatban, azt most megfogadja, hogy eléri elméletben: írott örökséget akar hagyni az emberiségre arról, amit megértett, és ami elegendő lesz ahhoz , hogy egy tanítványi kör továbbvigye ezt az örökséget a jövőben. A Belzebub elbeszéléseibe kódolja bele mindazt, amit tud a teremtés korai történetéről, valamint az emberiség valódi szerepéről és helyéről az Abszolút tervében.

A Belzebub elbeszélései

A Belzebub elbeszélései, Gurdjieff magnum opus-a, az időről beszél, valamint a küzdelemről az entrópia és a szétszóródás ellen. Az Abszolút megteremtette a makrokozmoszt, hogy semlegesítse az entrópiát, azáltal, hogy tudatosságot hoz létre az időben teremtett világokban. Elfogadta a Szent Heropasz (a kozmikus Idő) általi korlátozottságot. Szól az átalakulásokról és a Purgatórium Szent Bolygójának szerepéről. Az önemlékezés nemcsak az ember számára szent, hanem ettől függ az új élet létrejötte is.
Maga a könyv szándékosan olyan stílusban íródott, amit nehéz követni. Gurdjieff elismerte, hogy mélyre ásta el az üzenetét képező csontot, amit a legtöbb olvasó nem is képes felszínre hozni. Visszatekintve, a Belzebub elbeszéléseinek értéke kérdéses. Gurdjieff közeli tanítványai bibliájuknak tartják, de hetvenöt évvel kiadása után azt mondhatjuk: a könyv nem járt azzal a hatással, amit szerzője előrejelzett.

Gurdjieff életének utolsó fejezete

1935-ben Gurdjieff egy párizsi lakásba költözik a Rue de Colonels Reynard-on, ahol tanításának utolsó fázisát kezdi el. Felismeri, hogy nem ő a dolgok új rendjének elhozója, ahogyan eredetileg várta. Követőire összpontosít, hogy ők majd átadhassák üzenetét a következő nemzedéknek. Gondosan felügyeli írott műveinek befejezését, és figyelmezteti tanítványait: szándéka ellenére arra kényszerül, hogy „jó kis csávában hagyja őket”.

Gurdjieff munkája szerteágazik

Peter Ouspensky

Ouspensky, miután elkülönült Gurdjiefftől, egy kis tanítványi csoportot hoz létre Londonban. Figyelemmel kíséri tanárát Fontainbleau-ben, alkalmi híreket kapva olyan tanítványoktól, akik mindkét féllel tartják a kapcsolatot. Ouspensky fölhagyott azzal, hogy közvetlenül próbáljon Gurdjieff mellett dolgozni, de nem akar versenyre kelni semmilyen további erőfeszítéssel, amellyel Gurdjieff esetleg az intézetét továbbfejlesztené.

Ouspensky keresni kezdi Gurdjieff forrását

Ouspensky tudja, hogy Gurdjieff rendelkezik az esszenciális tudással, és hogy amire szüksége van, az ennek a tudásnak a végső forrásával való kapcsolat. Azt feltételezi, hogy ez a „végső forrás” nem emberi lények csoportja, hanem egy magasabb rendű befolyás (vagy pedig csak annyiban emberi lények, amennyiben egy magasabb rendű befolyást képviselnek). Megpróbálja újra fölvenni a kapcsolatot a forrással, de nem úgy, hogy a Sarmounok nyomába ered, hanem azzal, hogy csoportjának munkáját a lehetséges legmagasabb szintre emeli, remélve, hogy így magára vonja a forrás figyelmét.

Ouspensky válasza Gurdjieff intézetére

Ouspensky az intézet megvalósításának speciális célját – ami valószínűleg magától a Sarmoun Testvériségtől származik – átalakítja, miszerint az emberiséget kell kapcsolatba hozni a magasabb befolyások céljaival, egy tudatos iskola létrehozása által. Lehetséges, hogy a magasabb befolyás kapcsolatba lépett a Sarmounokkal, és egyszerre működött a Sarmounokon és Gurdjieffen keresztül, de Ouspensky nagyon tisztán meghatározza célját, és közvetlenül összekapcsolja azt saját csoportja iránti elköteleződésével.
Gurdjieff intézete nem éled újjá, de az amerikai ág tovább él – legalábbis részben, Orage erőfeszítéseinek és képességeinek köszönhetően. New Yorkban egy csoport jön létre, ami a háború után, Gurdjieff és Ouspensky halálát követően csatlakozik a Gurdjieff Alapítványhoz. Orage ennek az ágnak fontos személyisége, de Gurdjieff nyíltan elítéli őt, amibe talán mindkét fél hibája belejátszik. Ouspensky később megjegyezte erről: „Orage sokmindent elfelejtett (kihagyott).” Ugyanakkor Gurdjieff, akinek még mindig voltak vele kapcsolatban reményei, lehetetlenné tette a megértést kettőjük között.
Közben Ouspensky látja, amint Európa a káosz újabb időszakába zuhan. Látja a fasizmus és a kommunizmus fölemelkedését. Látja a nyugati civilizáció bukását annak a nemzedéknek az életében, és megjósolja az elkerülhetetlen háborút. Szemtanúja volt a legszebb pillanatnak Gurdjieff tervében: amikor előadásra került a munka teljes terve. Miután Londonban hét éven át dolgozott 40-50 emberrel, Ouspensky úgy dönt, hogy kiterjeszti munkáját.
Tanítványa, John Bennett megkérdezi tőle: „Mi a helyzet a Mr. Gurdjieffel, mint tanárával való viszonyával?”

„Ezen évek során (mielőtt a munkát kiterjesztette volna Londonban) vártam, mert látni akartam, hogy Mr. Gurdjieff mit fog tenni. A munkája nem hozta meg az eredményeket, amiket remélt tőle. Most teljesen bizonyos vagyok afelől, hogy létezik egy Nagy Forrás, amelyből a szisztémánk ered. Mr. Gurdjieff kapcsolatba kellett hogy lépjen ezzel a Forrással, de nem hiszem, hogy ez teljes mértékű kapcsolat volt. Valami hiányzik, és ő nem volt képes azt megtalálni. Ha nem tudjuk ezt megtalálni rajta keresztül, akkor az egyetlen reményünk az, hogy közvetlen kapcsolatba lépünk a Forrással … Egyetlen reményünk, hogy a Forrás is keresni fog bennünket. Ezért tartom ezeket az előadásokat, itt, Londonban.”

Ouspensky nézete Gurdjieff igazi forrásáról

Ouspensky látta, hogy ami hiányzott, az nem még több rejtett tudás volt, sem további keleti utazások, sem pedig új technikák – hanem elköteleződés, együttérzés és közvetlen segítség a Forrás részéről – az egységes értelemtől, ami az ember kozmosza fölötti kozmoszban létezik. Ouspensky most már azt keresi, hogyan hozhatná létre újra a kapcsolatot a magasabb iskolával. New Yorkba látogat, de Londonba már más emberként tér vissza, legalábbis tanítványa, Rodney Collin szerint. Collin úgy mondja el Ouspensky életének utolsó fejezetét, mint csodálatos eseményt; szerinte Ouspensky ezekben a napokban azzá vált, amit oly sokáig tanított. Ezentúl pedig a tanítvány megérzi annak a magasabb iskolának a segítségét is, amit tanára keresett: „egy olyan jelenlétet, ami annyival volt nagyobb Ouspenskynél, amennyivel Ouspensky nagyobb volt nálunk.”
A láng mégis kihuny Londonban. Nincs utód – sem Londonban, sem Párizsban – csak a hagyomány őszinte őrzői. Mind Ouspensky, mind Gurdjieff átélte az első világháborút és a bolsevik forradalmat. Látták a válság kibontakozását és a fasizmus fölemelkedését Európában. Mindketten úgy vélték, hogy a magasabb befolyás talán egy bárkát indít velük útjára, a civilizáció magvainak átmentése érdekében. Haláluk közeledtével mindketten fölismerték, hogy szerepük nem ez volt. És mégis, szerepük része lett valami másnak.

„Nem sokkal halála előtt, kora reggel, Ouspensky egyszer csak azt mondta: ‘Az embernek meg kell tennie mindent, amire képes – és aztán csak könyöröghet a …’ Nem fejezte be, hanem egyetlen nagy mozdulatot tett fölfelé.” – Rodney Collin, A tudatos harmónia teóriája

Rodney Collin

Rodney Collin átveszi Ouspensky célját, és tovább finomítja azzal, hogy hozzáadja az „iskola” dimenzióját. Mindezt egy új civilizáció eszméjével kapcsolja össze. 1950. március 27-én Rodney Collin ezt írja egyik tanítványának:

„Egy bizonyos nagy eredmény, nagy terv fényében az egyénnek el kell tűnnie. Az ember személyes valója, amellyel majdnem egész életét együtt éli, túlságosan kicsiny, hogy bármi köze legyen ehhez. Tehát mindennek el kell tűnnie, ha az ember megértésre szeretne jutni. Minél inkább eltűnik, annál többet képes megérteni. Ez nagyon fájdalmas lehet – egy ideig. Később viszont épp ellenkezőleg; és éppen annak visszatérte, a személyes én közbeavatkozása az, ami fájdalmassá válik, hiánya pedig boldogsággá.”

Rodney Collin számára Peter Ouspensky ennek példája volt – különösen is életének utolsó hónapjaiban. Ouspensky tanítása ezért Rodney Collinban él tovább, aki Mexikóba vándorol, hogy újrakezdjen, és még egyszer megpróbálkozzék a kísérlettel, amelyben két nagy elődje sikertelennek bizonyult. Collin azt reméli, hogy Mexikó lehet a civilizáció új rendjének kezdete. Mint tanára, arra törekszik, hogy kapcsolatba lépjen a Rejtett Hierarchiával, az emberiség belső körével. Ouspenskyhez hasonlóan úgy látja őket, mint akik kívül vannak téren és időn.
Ám végül Rodney Collin egy már létező formához tér vissza, amikor csatlakozik a Katolikus Egyházhoz. Nem sokkal ezután meghal, mikor kiesik egy templom harangtornyából a perui Cuzcoban. A tanítói tapasztalat és megértés gazdag örökségét hagyja maga után könyveiben, úgymint: Az örök élet teóriája, Az égi befolyás teóriája és (posztumusz) A tudatos harmónia teóriája.

Gurdjieff öröksége

Biztos, hogy számos hajtás sarjadt Gurdjieff fájának törzséből, de ezek meghaladják ennek az oldalnak a látókörét. Legyen itt elegendő annyi, hogy a fenti rövid történeti áttekintés fölvázolja az Ősi Bölcsesség Nagyobb Bárkájának előrehaladását. Ez Bárka két dolgot foglal magába: a hajótest fizikai formáját és a metafizikai tartalmat. Gurdjieff és követői látszólag nem jártak sikerrel az előbbi létrehozásában, mégis sikeresek voltak abban, hogy a tartalmat tovább adták egy új korszak számára.
Ez a tartalom elkerülhetetlenül tovább él, mert eredetük túlmutat az időn és a téren. A forrás, amelyhez Gurdjieff a 19. század végén csatlakozott, és amit nyugatra elvitt, sohasem volt az időnek alávetve. Azóta sem öregedett meg, és nem idősebb semelyik korábbi korszakhoz kötődő megnyilvánulásánál sem. Ez a szikra George Ivanovich Gurdjieff igazi öröksége.