Minden újabb korban fennmarad az előző, és abban az azt megelőző korok impulzusa. A sorozat nagyon hosszú időre nyúlhat vissza, de egy bizonyos ponton túl a folyamatosság a múlttal elveszik. A memóriánk, mint az élőlényeknek általában, meglátási és tájékozódási képességeink gyengék és valójában egyre gyengébb az évtizedek múlásával. A tizenkilencedik században a középkori világ emlékezete úgy volt jelen, ahogy ma nem. A 20. században a reneszánsz emlékezete továbbra is fennmarad szokásainkban és életmódunkban, azonban a klasszikus világ, és a klasszicizmus emlékezete szinte elhalványult.
Gurdjieff kapcsolódása az Ősi Bölcsességhez
A 19. század közepén Kis-Ázsiában voltak olyan emlék foszlányok, amelyek mélyen visszavezettek a civilizációk családjának történetébe, Babilonba és Káldeába.
Ezek hosszú időn át megőrződtek értékes voltuk miatt, és bizonyosan iskolai munka őrizte meg őket. George Gurdjieff ezzel a szállal kapcsolatba kerülve, mindazzal a tudással amit ezáltal megismert, megnyitotta a negyedik utat. Nem az egyre növekvő tudás centripetális erejével, sem egyre szofisztikáltabb technikával, hanem alapvető dolgok ismeretével. Azoknak a körülményeknek az ismeretével, ami által az ember egy magasabb szintű teremtéshez kapcsolódik. Mi másnak lehetne nagyobb jelentősége számunkra, és mi az, amit ennél világosabban kifelejtettek korunk politikájában és államigazgatásában? Ebből a tudásból, ebből a történelmi kapcsolódásból született meg az Intézet az Ember Harmonikus Fejlődéséért víziója.
Az ember önmagában nem rendelkezik a szükséges eszközökkel ahhoz, hogy áthidalja ezt az intervallumot; kollektív memóriája csak kicsivel több, mint életének kezdeti éveiben. A politika, a szakpolitikák, és a különböző nemzeti kormányok programjai reaktívak, abban az értelemben, hogy rövid távú dolgokra adott válaszokat képviselnek. Az ideológiák, mint a liberalizmus, szocializmus, fasizmus, és kommunizmus hosszabb életűek, mivel egy adott időszak alapvető társadalmi kérdéseiből fejlődtek ki, és ezek a kérdések hajtják előre egészen addig, amíg az ellentét vagy polaritás ki nem meríti őket. Ezek az ideológiák nem az emberi lehetőségek megértésének kifejeződései, ami közösségi vagy egyéni szinten elért ismeretek összessége lenne. A vallás éppúgy nem ártatlan ebből a szempontból. A vallás irányának jelentése egyik generációról a másikra változik. A mai kereszténység szinte felismerhetetlen lenne egy kereszténynek az időszámítás szerinti első századból. Ami folytonosság van, az folytonosan meglévő problémákból és kérdésekből fakad. A vallásos hiedelmek hordozójául szolgáló szervezeteket a vetélkedés, a hatalomért és a pozícióért folyó küzdelem, egyik vagy másik anyagi érdek vezérli.
Gurjieff és az Ősi Bölcsesség kifejeződése
Senki sem láthatná ezt tisztábban Gurdjieffnél. A Kaukázus népcsoportjait a háború mozgatta és kényszerítette vándorlásra. Ez a hely az érzelmi és fizikai nehézségek színtere volt. Ugyanakkor ez volt az a hely, ami számos, az emberi civilizációk és kultúrák hagyományának legnagyobbjait láthatóvá tette (kezdve Gurdjieff édesapjának bárd dalaival). A kontraszt rendkívül szélsőséges volt.
Gurdjieff Belzebub meséi
Gurdjieff epikus irodalmi munkája, a Belzebub meséi, megadja a hátterét, az atmoszféráját, az alapvető orientációját és világképét annak az univerzumnak, ami a mostani időkbe elhozza Negyedik Út számára a hírt. Ez az a világnézet, ami támogatja a felébredéshez szükséges erőfeszítést. A Belzebub mesék lényege, hogy az emberiségnek olyan egyénekre van szüksége akik felébrednek, és mint az élet eszköze, olyan körülményeket szükséges fenntartani, ami ilyen individumokat hoz létre. A civilizáció képes erre. A társadalom nem. Ez rámutat az iskolák és civilizációk között meglévő, történelmi korokon átívelő viszonyra. A magasabb befolyások felelősek a civilizációért. Civilizáció nélkül – csak önmagában a társadalom – nem tudják megismételni önmagukat, és mivel önmaguk ismétlésében érdekeltek, fenntartják a civilizációt.
A Homo Sapiens nem képes erre a folyamatra. Ez volt Gurdjieff úr tanítása, hogy a homo sapiens önmagában az organikus élet része. Ez a kapcsolat az organikus élettel egy ellentétet hordoz magában; egy ellentétet, ami nem más mint a magasabb és az alsóbb szint egyidejű létezése az emberben. A magasabb szint csak folyamatos erőfeszítés által létezhet feszültségteli légkörben, míg az alsóbb szint természetesen és önmagában létezik.
Az Ősi Bölcsesség története
Az emberiségnek ebből a szempontból két történelme van: a test evolúciója és a lélek evolúciója. Ez előbbi nagyon részletesen feljegyzett és átadott: a vallások fejlődésében, az uralkodók és monarchiák családfájában, a kormányok egymásutánjában és körforgásában, és így tovább. De az emberiség lelkének története, ennek messzire nyúló bölcsessége sosem jelenik meg a könyvekben. És mégis, ez a történelem ugyanúgy létezett akárcsak a másik, szorosan a másik mellett, és kritikus pillanatokban átfedésben volt a másikkal.
Ezek az átfedésben lévő pillanatok a kivételes lehetőség ideje. Ezek az időpontok a civilizációk sorozatában egy intervallumot jelölnek. Az eredeti szikrához való visszatérésre szólítanak fel, ahhoz a szinthez való kapcsolódásra, ahonnét a nagyobb terv kezdődött – egy párbeszédre a kozmosszal, ami az ember kozmosza felett áll. Azok az egyének akiket megragadnak ezek a nagy események, megtapasztalják, hogy bepillantást nyerhetnek az emberi tapasztalat normális spektrumán túlra. Ők arra hivatottak, hogy életük munkáját egy önmaguknál nagyobb ügynek szenteljék. Arra hivatottak, hogy ellássák és támogassák az Ősi Bölcsesség Nagy Bárkáját.