Vigh Vera egy új közreműködő a ggurdjieff.com-on, havonta fog cikkeket írni.

Vera VighGyermekkoromra nagy hatással volt édesanyám és anyai dédnagymamám rendkívüli lénye. Ők ültették el és ők táplálták bennem az önismeret és önfejlesztés után vágy korai magvait. Együttérző képességük és az élethez való általános hozzáállásuk nagyban különbözött attól amit a környezetem nagyrészétől tapasztaltam.
Ez az éles különbség és a családunkon belüli konfliktusokkal és pszichológiai nehézségekkel való küzdelmem sürgős kérdéseket vetett fel az életről és általánosságban az élet jelentéséről.
Egy esti karate edzés során az egyik gyakorlat egy megeröltető pozíció kitartása volt. Amint teltek a másodpercek, a térdem remegni kezdett és egy belső hang követelőzni kezdett: “Hogyha nem hagyom most rögtön abba, akkor nagy baj lesz!” Talán a híúságnak köszönhetően valahogy még is úgy maradtam és a legmeglepőbb dolog történt: semmi. A követelőző hang feladta és elhallgatott. Ez a korai élmény rádöbbentett, hogy a bennem felmerülő “hangok” nem szükségképpen valóságosak.
Édesanyámmal együtt próbáltuk választ találni közös kérdéseinkre az akkoriban elég kevés magyarnyelvű pszichológiai és ezoterikus olvasmányokon keresztül. A módszerek és a könyvek többsége a testi és érzelmi jóllétre törekedett, ami természetesen hasznos, de én valami mást, testi és lelki jóllétnél maradandóbbat kerestem.
Egy egész napos túra során a Pilisben az egyik emelkedőn nem csak a szuszból fogytam ki. Amint felértünk a csúcsra, a kilátás eltörölte a gondolatokat az elmémből. A föld, a zöldellő dombok és a kék ég között csak egy megfoghatatlan, szótlan létezés maradt. De ezt a belső csendet nem tudtam megőrizni, a legkisebb inger megtörte az áhitatot és a zajos gondolatok tódulva töltötték meg újra a fejemet.
Keleti harcművészetekkel, meditációval, és természettel különböző állapotokat tapasztaltam meg. Ez volt az, amit igazán kerestem. Egy olyan állapot ami túl mutatott a boldogságon, kellemes vagy kellemetlen érzeteken és érzelmeken. Túl múlton és jövőn, túl saját magamon.
Egy életmód táborban hallottam a Negyedik Útról és Gurdjieffről először, jól elrejtve mindenféle meditáció, jóga és egyéb fizikai gyakorlatok között.
Akkoriban az egyetlen magyar fordítás Ouspensky-nek az egyik könyve volt: Egy ismeretlen tanítás töredékei címmel.
A Negyedik Út végre választ tudott adni a kérdéseimre.
Nem kellett a Pilis-i túrára várni vagy meditációs pózt felvenni, hogy egy más tudatállapotot elérhessek. Az önemlékezés és a megosztott figyelem gyakorlatával hozzáférhetővé vált a Jelenlét lehetősége bárhol, bármikor.
Gurdjieff mondta: “Emlékezz magadra mindig és mindenhol.”
Pontosabban itt és most.
Megérkeztem, a stopper elindult, kezdődhetett a munka.
Évekkel ezelőtt megtanultam kívülről Gurdjieff idézetét:
“Ha ön megnézni a szomszédját és az ő valódi jelentőségét felismeri, valamint azt, hogy meg fog halni, akkor önben részvét és együttérzés keletkezik és végül ön szeretni fogja őt.”
Amikor ezt először hallottam, elég hihetetlennek hangzott, hogy az egyetemes szeretetet tényleg el lehet érni az önemlékezésen keresztül. Azóta Gurdjieff szavai fokozatosan egyre több értelmet nyertek és megpróbálom a hétköznapi életemben a gyakorlatba ültetni.