Annamaria Svoboda egy új közreműködő a ggurdjieff.com-on, havonta fog cikkeket írni.

Annamaria SzvobodaElső találkozásom Gurdjieffel és a Negyedik Út ideáival a húszas–éveim elején történt.
Abban a korban jártam, amikor mindenki keresi valamilyen formában az igazságot és innen, önmagát. De ez a keresés, később rájöttem, sokkal mélyebb szálakra mutatott, mint csupán megérteni egy-két alapigazságot a világról, kozmikus törvényekről és ezoterikus témákról, amik talán divatosak is egyes körökben, mégsem vezetnek el oda, ahol a megértés felelősségvállalássá is válik és nem minden esetben vezet egy kényelmesebb életformához, de elvezet ahhoz, hogy illúziók nélkül szembeállitson önmagunkkal.
Az első olvasmányom Gurdjieffről, erről a furcsa, temperamentumos mesterről, és életeréről csak egy rövidke részlet volt: a cikk arról szólt, hogy a Kaukázus–tájékén élő emberek, ahonnan Gurdjieff származik,használtak különböző technikákat, hogy a még kiforratlan vagy gyenge elmére hassanak. Mivel az ott élő emberek többsége szegény és dolgozniuk kell napközben, nincs, aki felügyeljen a gyerekekre. A szülők igy, mielőtt munkába mentek, leültették a gyereket a homokba, egy kört rajzoltak a gyermek köré és egyszerüen kijelentették, hogy a gyermek nem hagyhatja el a kört, amig ök vissza nem jönnek a munkából. A gyerek, aki a körön belül maradt, nem tehetett semmit: lebénulva, sirva-jajveszékelve várta, hogy szülei hazatérjenek és „kiszabaditsák” őt ebből a„börtönből”, még akkor is ha egy egész napot kellett várnia erre étlen-szomjan. Még akkor is, ha valaki megpróbálta meggyőzni őket, hogy a „börtön” csak képzelődés, nem tudtak saját erejükből kilépni a kőr belső részéből.
Gurdjieff akkoriban tizenkét éves volt, és valószinu, hogy benne is csodálkozva felébredt a kérdés, hogy ezek szerint lehet bennünk egy rész, amely a képzelődést valóságnak hiszi és amely a valóságot álomnak látja. Egy rész, amely képes önmagát elpusztitani is, ha úgy adódik, de képtelen feladni a szubjektiv látásmód illuzióját. Később, ahogyan Ouspensky, Gurdjieff tanitványa, is részévé vált  mindennnapi olvasmányaimnak, ezt találtam tőle erről a témáról:

„Pszichológiailag ez a pillanat nagyon érdekes. Ahhoz, hogy eljusson idáig, az embernek hinnie kell feltétel nélkül abban, hogy a valóság, amely valójában nem is létezik, csupán az önmaga valósága és birodalma. Az öngyilkosság az anyagban való végtelen hit. Ha az embernek a legkisebb kételye is támadna, vagy ha a leghalványabb gyanú is felmerülne benne, hogy csalás áldozatává vállt, nem ölné meg önmagát. Ahhoz, hogy szándékát tovább éltesse, hinnie kell abban, hogy minden, amit létezőnek lát, létezik is.” (Ouspensky: Talks with a Devil)

Persze olyasvalakinek, mint én, nagy kérdések nem mondtak sokat akkoriban, amikor én valójában arra kerestem a választ, hogy ki vagyok én és mi a szerepem a többi emberhez viszonyitva. Úgy tünt, a Negyedik Út erre is választ ad. Gurdjieff emliti a mikro-és makrokozmosz ideáját is, ami szintén nem tőle származik, mint ahogyan sokszor hangsúlyozza is, hogy a szisztéma sokkal régebbre mutat vissza, de emlékszem, Hermész Triszmegisztos, az alkimista, is beszél az alsóbb és felsőbb világok kapcsolatáról, miszerint ugyanazok a törvények uralkodnak a világegyetemben, mint amiket saját mikrovilágunkban is megtalálunk:

„Minden csepp viz abban a borospalackban egy teljes, független világ, egy mikrokozmosznyi világ. Abban a kis világban, mint ahogyan más kozmoszokban is, felbukkannak és léteznek egy hozzá-vetőlegesen független és elenyésző „egyének” vagy „lények”… Ezeknek az elenyésző lényeknek, mint ahogyan más „skálán” levő kozmoszokból származó lényeknek is, megvannak a maguk tapasztalatai saját érzékeléseik és megnyilvánulásaik határozott időtartamáról…” (Gurdjieff: Beelzebub’s Tales to His Grandson)

Mégis, ami a legvonzóbb volt számomra a Negyedik Út szisztémáját tanulmányozva, hogy lehetőséget kinál fel egy ismeretlen terület tanulmányozására, hogy a megvilágosodott mesterek, szentek példáját nem legendának vagy régen megtörtént történeteknek tartja, hanem egyszerüen rámutat, hogy ezek a példák azok, amin valóságon alapulnak, olyan „mindennnapi” és ezáltal nem mindennapi emberek, akik vették a bátorságot és szembenéztek önmagukkal, elkezdték önmagukat tanulmányozni és túlléptek saját emberi korlátaikon, azokon a korlátokon, amiket Gurdjieff, már tizenkét évesen tisztán látta, csak homokba rajzolt körök.