Levente egy új közreműködő a ggurdjieff.com-on, havonta fog cikkeket írni.

Minden (oktáv) kezdet nehéz…
1998-ban találkoztam Ouspensky „Egy ismeretlen tanítás töredékei” című könyvével.
Egyik legjobb barátom említette, egy éjszakába nyúló filozófiai beszélgetésünk alkalmával, hogy van egy könyve amiben mintha lenne egy érdekes elmélet a földi élet értelmét illetően.
A könyvet pár hétre kölcsön kaptam.
Akkor még nem értettem a brilliáns elméletek szövevényében rejlő mélyebb bölcsességet, mely egészen áthatja a Negyedik Út rendszerét, de éreztem, hogy a könyvben megtaláltam amit mindig is kerestem. A könyvet nem tudtam úgy olvasni, ahogy általában a könyvolvasást megszoktam, az elejétől a végéig; csak töredékekben, rövid bekezdésekben tudtam vele haladni.
Az intellektuális elmém nem tudott bizonyos mennyiségnél többet „megemészteni”; éreztem, hogy az olvasással párhuzamosan történnie kell velem valaminek, ami felkészít, hogy egyre többet és többet megértsek az olvasottakból. Később ezt találóan úgy hallottam megfogalmazni: „a szavakká kell válni”. Soha nem volt hasonló élményem más könyvvel, ami ilyen inspiráló, tudatosan szerkesztett formában, egyszerre kínálta volna a benne rejlő ismeretek talányát és megoldását is egyszerre.
Az írás nyelvezete, a gondlatok és a könyvben zajló történeti események valóban a címre utalva töredékekben volt elérhető, és befogadni is csak töredékekben voltam képes. Nehéz lenne szavakba önteni, hogyan történt, de világosan emlékszem, hogy a könyvespolcon sorakozó valamennyi könyv – vallási, művészeti, mitológiai, csillagászati, irodalmi, biológiai, pszichológiai és sorolhatnám a témaköröket – egycsapásra feleslegesnek tűnt emellett a könyv mellett.
Ouspensky és Gurdjieff tolmácsolásában soha nem látott tisztaságában tárult elém az emberi elme által felfogható és megismerhető valóság. Pontosan úgy, ahogy a Mátrixban Neo elkezdi látni a látható valóság mögötti valóságot. A mágneses központom, ahogy Ouspensky-től olvastam a keresésre létrejött különleges érzékelésről, korábban Zen mesterek, Buddha, Jézus, Epiktétosz, Marcus Aurelius és más nagy tanítók gondolataiban talált egyedüli támpontot, szerény fogódzót a Létet átható, égető kérdésekre válaszul.
Ehhez képest a Gurdjieff által összegyűjtött; és tanítványai által tökéletesített rendszer „kapaszkodók” helyett egy saját „lépcsőzetet” mutatott meg, amivel az éberség magasabb szintjei válhatnak elérhetővé. Ouspensky sebészi pontosságú leírásaival rámutatott, hogy a különböző fejlettségi szintek, az alvás és a magasabb állapotok között milyen akadályok rejlenek.
Olyan izgatottság kerített hatalmába, mintha egy kincses sziget térképét találtam volna meg – és ma már tudom, hogy ennél sokkal többről is van szó.
Több, mint 10 év távlatából, az első Negyedik Út olvasmányélményemben először megismert, az önmegfigyelésre és önemlékezésre irányuló munka azóta átitatja a mindennapokat.
E sorok írása közben a számítógép billentyűit leütő ujjak éppúgy teszik a dolgukat mint 10 éve – de ma egy csendes figyelem követi az életem pillanatait, aminek korábban nem emlékszem a nyomára sem.
Valamikor elkezdődött, és tudom, hogy már nincs visszaút. Az ember önmagán végzett munkája is egy „oktáv” – olyan folyamat, aminek van eleje, közepe és egyszer véget ér.
Ennek a munkának a nehézsége éppen abban rejlik, hogy egyszerre nyilvánvaló, és egyszerre felfoghatatlan. A kezdetét egy felismerés jelöli – annak az őszinte megélése, akárcsak egyetlen, mindent átható pillanatban, hogy „az ember nem tud tenni”, ahogy Gurdjieff is fogalmazott – minden más ebből a felismerésből egyenesen következik.
Az ember keresni kezd.
Társakat, újabb ismereteket, talán Istent, vagy egy Mestert, a Forrást, egy valóbb-valóságot….. És amikor mindezeket végre megtalálja, rájön, hogy a munka még csak akkor kezdődik el igazán…