Tudatos erőfeszítés – Annamaria

Szerző: | febr 4, 2014 | Fourth Way

Majdnem este kilenc óra van, egy hosszú hét vége és mi, ballerinák, a rúd előtt sorakozunk, a balettórának mindjárt vége, mindenki nagyon fáradt, és hogy magasabbra emeljük a lábainkat, hát, ez nem éppen leghőbb óhajunk. Hirtelen felfigyelek a tanár hangjára: „Emlékezni fogtok erre az estére, nem azért, mert felemeltétek a lábatokat, hanem mert a tapasztalat, hogy többre vagytok képesek, mint amit most hisztek, mélyen a lényetekbe fog hatolni.”
Ez az állítás kissé felébreszt, még arra is képes vagyok, hogy elkezdjek tűnődni, vajon honnan vette a tanár ezt a bölcs kijelentést, amely határozottan úgy hangzik, mint egy Negyedik útas eszme. De még ennek ellenére is, a legmeggyőzőbb gondolat, hogy a lábam nehéz, és még csak el sem tudom képzelni, hogyan fogja a gyenge akaratom rábírni az adott izomcsoportot, hogy azt tegyék, amit nem akarnak tenni vagy nem is tudják, hogyan kell megtenni. És ha ezeket az igen csak szemmel látható és nyilvánvaló izmokat olyan nehéz uralni, hogyan is van azokkal a nem látható izmokkal, amelyek ezt az emberi gépezetet önemlékezésre bírják? Mert az én szempontomból nézve, a ballet nagyon nehéz és kemény munkát igényel, az is bizonyos, hogy több ballet táncos van a világon, mint tudatos lény. És ebből kiindulva, csak feltételezni tudom, hogy megvilágosodni, tudatossá vállni vagy más néven, az állandó önemlékezés és az állandó harmadik állapotba való jutás egy másfajta, hosszútávú, mély és tudatos erőfeszitést igényel.

“A szuper-erőfeszítés tudatosan megy végbe, úgy, amennyit tudunk tenni egy bizonyos célért, amely nem feltételez külső körülményket. Valójában sohasem teszünk komoly erőfeszítéseket, minden csak tettetés, mert nem is tudjuk, mi az, erőfeszítést tenni. Különleges körülmények mellett, amikor arra vagyunk kötelezve, hogy erőfeszítést tegyünk, megtesszük, de ez nem szuper-erőfeszítés. Mindemellet, a mindennapi erőfeszítések, amiket az életben teszünk, szükségesek és hasznosak. A szuper-erőfeszítés nézhet ki haszontalannak egy adott célért.” P. D. Ouspensky

De térjünk vissza a ballet órához, és nézzük meg, mi történt! Nem, nem csoda. Lábak még mindig ugyanabban a helyzetben, az izmok nem értették a kérést.
A következő órán azonban, szinte a semmiből, elkezdem megfigyelni, hogy egy bizonyos izomcsoport elkezdett működni a lábamban, azaz, valami, ami sok hónapja még csak elmélet volt, gyakorlattá vált.
Ez a megértésem az erőfesztíések természetéről is. Sok időbe telik, állandó engedelmességet és ismétlést követel, addig , míg egy új dimenzió nyílik meg és az ajtó kitárul. Ezért van, hogy olyan sokan feladják az önmagukon való munkát és az utasítások követését: nem látnak azonnali eredményeket, vagy ha éppen kapnak is, többet és többet akarnak, anélkül, hogy megdolgoznának érte.

“A szuper-erőfeszítésnek lehet több megnzilvánulása, de alapjában az, hogy azt teszik, amiről nem gondolják, hogy a legjobb önöknek, de ezt tanácsolták. Saját szándékunkból sokmindenre készen állunk, hogy megtegyük, de nem állunk készen, hogy azt tegyük vagy ne tegyük, amit mondtak nekünk.” P. D. Ouspensky

Azonban még ezzel is, nem állítom, hogy minden pillanatban érzem a sürgető késztetést, hogy dolgokat egy más szemszögből kezdjem el nézni. Szerencsére tudom, hogy ha nem emelem fel a lábam ezen az órán, a legközelebbi órán megint megpróbálhatom, a ballet iskola itt lesz…

“Mivel nem fogjuk fel, hogy a házunk lágokban áll, mindig egy különleges jutalomra vágyunk. De mit tehet valaki alvásban? Csak különböző álmaink lehetnek – rémálmok, jó álmok, de mindig ugyanabban az ágyban. Az álmok különbözhetnek, de az ágy ugyanaz.” P. D. Ouspenksy

Habár itt Ouspensky a sürgetésről beszél, a Negyedik út ideái az inkább szakaszos felébredésre helyezik a hangsúlyt, ellentétben az azonnali állapotokhoz. A Negyedik út iskolájában az eredményeket úgy tudjuk lemérni, hogy összehasonlítjuk azt a személyt, aki egy évvel vagy két évvel ezelőtt voltunk azal, akik most vagyunk. É s azt hiszem, a végén,amikor mindent megpróbáltunk, amit csak tudtunk, minden azon dől el, hogy elég szerencsénk volt-e, és nem mulasztottuk el önmagunkat saját utolsó fellépésünkről.