Először is tekintsünk vissza:
Februártól áprilisig Gurdjieff munkáját Sziddhárta herceg életének legendájára alkalmaztuk. Ez az összehasonlítás arra tanított, hogy felismerjük az alvásban való bebörtönzöttségünket; azután elhatározzuk, hogy megszökünk a börtönből; és ezután várhatjuk, hogy ez az elhatározás feléleszti a belső ellenállást.
Május és Június között folytattuk Gurdjieff munkájának alkalmazását, ezúttal a teremtés bibliai történetére. Hogy láthassuk belső ellenállásunkat, meg kell gyújtanunk az Gurdjieff - Együttműködésönmegfigyelés fényét; ami lehetővé teszi az igazinak a hamistól való belső elkülönítését (A teremtés, 2. rész – Az elkülönülés); és csak ezután találunk olyan szilárd alapra, amelyen megformálhatjuk új hozzáállásainkat, amelyek tükrözik a tudatosságot (A teremtés, 3. rész – Reflexió).
Miután végigkövettük az erőfeszítéseknek ezeket a sorozatát, felsorakoztatjuk azokat a hozzáállásokat, amelyek támogatják a szemben álló gépies hozzáállásaink elleni munkánkat. Amikor ez a két csoport csatázni kezd egymással, mint két szemben álló hadsereg egy sakktáblán, háborús küzdelmet kezdünk tapasztalni magunkban, ami Gurdjieff szerint bármiféle egység nélkülözhetetlen előfeltétele:

„Az egységesülés, a belső egység csak ‘súrlódás’ által érhető el; az ‘igen’ és a ‘nem’ közötti küzdelem révén az emberen belül… ha [az emberben] elkezdődik a küzdelem, és különösen ha ennek a küzdelemnek határozott iránya is van, akkor fokozatosan állandó vonások kezdenek megformálódni, amelyeket az ember elkezd ‘kikristályosítani’.” – George Gurdjieff

A soron következő írásokban Gurdjieff munkáját a hindu hagyományra fogjuk alkalmazni. A tejtenger megköpülése egy hindu legenda, ami olyan korszakról szól, amelyben a jó és a rossz közötti kozmikus egyensúly (melyet az ‘istenek’ és a ‘démonok’ személyesítenek meg) megzavarodott, azzal fenyegetve a világot, hogy elnyeli a káosz. Súlyos veszteség volt a halhatatlanság nektárjának elveszítése, amit szanszkritül amritának neveznek.
Visnu isten, hogy visszaszerezze ezt az amritát és helyreállítsa az egyensúlyt, a következőket rendelte el:

„Az összes isten, a démonokkal együtt, vessen gyógyfüveket a tejtengerbe; aztán a Manadara-hegyet mint köpülőbotot vévén, Vasuki kígyót pedig mint kötelet, köpüljék meg együtt a tengert, s így nyerjenek amritát.” – Mahabharata

Gurdjieff - EgyüttműködésEme kolosszális köpülés véghezvitele érdekében az isteneknek és a démonoknak együtt kellett működniük, miközben továbbra is szemben álltak egymással. Más szóval, nem arra lettek felszólítva, hogy változtassák meg egymással szemben álló természetüket, hanem csak arra, hogy fogják be természetüket a kozmosz megőrzésének nagyobb művébe.
Ez a szokatlan együttműködés mitikus formában fejezi ki azt, amit Gurdjieff szisztematikusan fejtett ki: az ‘igen’ és a ‘nem’ közötti küzdelem életet adó és az egység elérésének egyetlen módja. Ahogyan kint úgy bent: ha az ember azzal utánozza ezt a mitikus köpülést, hogy gépies szokásait a munka hozzállásaival ellensúlyozza, akkor belső átalakuláson megy át, és a harmonikus kozmosz rangjára emelkedik.
Amikor áprilisi írásunkban az ellenállásról szóltunk, akkor a kezdő szempontjából tekintettünk rá. Az alvó ember számára, aki a felébredésre vágyik, a különböző gondolatok, érzelmek és érzékletek fenyegetést jelentenek. Ám most, ebben az előrehaladottabb állapotban, ahol a tudatosság már jelen van, ezek együttműködő erőkké válnak, melyek nélkülözhetetlenek. A szembenállásból eljutottunk az együttműködésig.
Ebben a hónapban arra hívom meg szerzőimet, hogy osszák meg tapasztalataikat erről a belső együttműködésről; hogyan is történik az, amikor a munka hozzáállásai szembenállva a gépies szokásokkal elősegítik a tudatosság fennmaradását.

„Az akadályok nagyon hasznosak az ember számára; ha nem léteznének, akkor szándékosan létre kellene őket hozni, mert az ember csak az akadályok leküzdése árán fejleszti azokat a képességeit, amelyekre szüksége van.” – George Gurdjieff