Aki a Munka szerint éli az életét, az állandó háborús konfliktus közepette él. Ha rajtakapja magát, hogy képzelődésbe merült, akkor véget vet neki, és a jelen valóságára figyel. Ha szükségtelen sietséget vesz észre magán, akkor szándékos mozdulatokat tesz. Ha hanyagságot vesz észre magán, akkor kiegyenesíti testtartását. Az ítélkezés helyett az együttérzésre törekszik; a bosszúság helyett az elfogadásra, és így tovább.
Ugyanakkor ezek a pillanatról-pillanatra végzett erőfeszítések csak annyi gyümölcsöt hoznak, amekkora mértékű erőfeszítésre alapozódnak, mert a Munkában az eredmények arányossak a megértéssel, ami fölveti a motiváció kérdését: Miért is törekszünk a képzelődés elkerülésére? Miért határolódjunk el a bosszúságtól? Miért hagyjunk fel az ítélkezéssel?
Mire alapozódnak az erőfeszítéseink?
Az ‘igen’ és a ‘nem’ közötti belső küzdelem – a Munka hozzállásainak alkalmazása a gépies szokások ellensúlyozására – különböző indokokból történhet, és ugyanaz a küzdelem különböző okokból eredően különböző eredményekre vezet.
A tejtenger megköpülésének hindu mítosza (amit az előző havi írásunkban mutattunk be: Gurdjieff az átalakulásról, 1. rész) tartalmazza ezt az elvet is. Miután Visnu azt tanácsolja az isteneknek és a démonoknak, hogy köpüljék meg a tejóceánt, és így szerezzék vissza a halhatatlanság nektárját, kezdeti erőfeszítéseik a megalapozatlanság miatt kudarcba fulladnak, így a következmények nem is váratnak magukra sokáig:
A semmire alapozott erőfeszítések a semmibe hullanak. Így, amikor az istenek és a démonok húzzák-vonják a kígyót, a Mandara-hegy belesüllyed a tengerbe és vele együtt bármiféle eredmény reménye is. A kezdeti erőfeszítések rosszul voltak megalapozva.
A rosszul megalapozott erőfeszítés jellemző példája a hiúság: ha hivatali székemben terpeszkedek és az öntudatosság egy felvillanása következtében hanyag testtartásom tudatosul. Gyorsan egyenesen ülő testtartásba helyezkedem, és közben körbetekintek, hogy vajon a főnököm észrevette-e figyelmetlenségemet. Küzdelem ment végbe bennem a hanyagságnak való átengedettség és a testtartás felügyelete között, ám milyen alapon? Vajon tudatos vagyok, illetve tudatosan cselekszem?
Lehet, hogy félrevezetek másokat, de magamat biztosan félrevezettem.
Mi lehet akkor az ‘igen’ és a ‘nem’ közötti küzdelem helyes alapja? A hindu mítosz választ ad a kérdésre:
Hogy végbemehessen a tejtenger megköpülésének hatalmas munkája, Visnu isten teknősként megtestesül, és ő maga képezi az alapot. Hatalmas páncéljával fenntartja a Mandara-hegyet, lehetővé téve az istenek és a démonok számára, hogy folytassák egymással szembeni huzavonájukat, amíg a tengert megköpülik, és kinyerik belőle a nektárt.
E mítosz összes szereplője között (istenek, démonok, a kígyó, a tenger és a hegy) Visnu a legmagasabb rangú. Belső világunk szimbólumaként véve ő a mi legmagasabb rendű részünk, amit belső küzdelmeink alapjául kell tennünk. Az ‘igen’ és a ‘nem’ által végzet „köpülésnek” legmélyebb megértésünkre kell alapozódnia.
Ebben a hónapban arra kérem íróimat, hogy a fentiekből kiindulva adjanak példákat a helytelen és a helyes alapokon történő küzdelemre.
Legutóbbi hozzászólások