A Biblia egyik példabeszéde beszél az emberről, aki házát a homokra épitette, és a másik emberről, aki házát szilárd talajra épitette. Amikor a vihar megérkezik, cask az a ház marad ép, amely szilárd alapokra volt helyezve.
Tündérmesékben hallottuk a három kismalac történetét, akik, hasonlóan az előző példabeszédhez, házat épitettek: az első szalmából, a második fából, a harmadik pedig téglából. Amikor a farkas megérkezik, egyetlen fuvallat elég, hogy az első ház összeomoljon, egy kicsit több ideig tart ki a második, és csak a harmadik marad szilárdan, további menedéket nyújtva az első két hontalan kismalacnak is.
La Fontaine meséjében a bölcs hangya gyűjtöget egész nyáron, a nemtörődöm tücsök csak muzsikál egész idő alatt. Amikor a tél megérkezik, csak a kis hangyának van élelme és otthona, hogy túlélje a hideget.
Bár van némi különbség ezek között a történetek között, mindhárom mese ugyanarról szól: ahhoz, hogy előrébb jussunk, alapjainkat a megfelelő és szilárd alapokra kell épitenünk.
Igazi ezoterikus Iskolákban ezt az alapot megértésnek nevezzük.

Habár itt Ouspensky világosan nem a tücsökre utal, vagyis nem arról beszél, hogy ne próbalkozzunk, mert úgysem tudnánk mindent megérteni, inkább azt hangsúlyozza, hogy a Munka, amely a Negyedik út elvein alapul, a megbizonyosodásra helyezi a hangsúlyt, amely magában foglalja a kisérletezést és azt is, hogy hibákat kövessünk el.

Jópár évvel ezelőtt, amikor elkezdtem érdeklődni mélyebben az ezoterikus ideák, spirituális növekedés és az önmagunkon való munka iránt, azt gondoltam, tudom, hogy mi után kutatok pontosan. Elképzeltem, hogy a spirituális fejlődés azt jelenti az én esetemben, hogy más emberré válok. Tisztán azt hittem, hogy érdeklődésem a “világi” dolgok iránt megszűnik, mint amilyen az új mobiltelefon utáni vágy, vagy többé nem gondolok arra, hogy be kellene festeni a hajam. Más szóval, hogy én nem én leszek többé. Az éppen divatban levő ideák segitettek ebben a képzelődésben elég erős mértékben. Csak a külső értelmet és változást láttam, egy kisebb részt az egészből. Szükségtelen elmondani, hogy a felébredésről szóló elméleteim arra voltak itélve, hogy összeomoljanak, az előző kis történetekre utalva, nem éppen a legszilárdabb talajra épitettem alapjaimat.

Kis történetem vége az lett, hogy azután, hogy a nevemet megváltoztattam egy kimondhatatlanul bonyolult indiai névre, elkezdtem indiai ékszereket és ruházatot viselni, azután, hogy megpróbáltam “meditálni”, pár hónap elteltével már kérdéseim voltak, mint például: “Mit kell éreznem vagy gondolnom, amikor meditálok?”, vagy: “Mit jelent pontosan, hogy valaki valamilyen magasabb állapotban van?”.Belül már sejtettem, hogy ez nem az én utam, bármit is állitsanak különböző források.
Igazi tudásra vágytam, magyarázatokra és igazi, gyakorlati munkára. És visszagondolva, mostmár látom, hogy a házam, egy szempontból nézve “összedőlt”, de épitettem egy másikat. Vagy inkább helyesebb azt mondani, csak eltávolítottam a düledező részeket az esszenciálistól, az eredendőtől. Korábbi tapasztalatokból tanulva leszűrtem, hogy az az alap, amely valódi, nem dőlhet össze, és csak az tűnik el, ami nem igazi és nem szükséges többé. És pontosan ez alatt a tanulási folyamat alatt épitjuk önmagunkat és jutunk közelebb és közelebb a Forráshoz.