Gurdjieff a Fő Jellemvonásról
Gurdjieff az ember pszichológiájának központi jellemvonásáról úgy beszélt, mint amely körül az egyén egész hazugsága forog. “Az egyik ember túl sokat beszél, annak meg kell tanulnia hallgatni. A másik ember hallgat, mikor beszélni kellene, (és ezt kell megtanulnia).” A fő jellemvonás mindenki számára személyre szabott, így az azon való munka személyes és gyakorlati erőfeszítést kíván.
Az, hogy a fő jellemvonásunk minden más tulajdonságunk gyökerét is jelenti egyben jó és rossz hír is számunkra: ez egyrészről jelent egy végeláthatatlan (ön)tanulmányozást, amely középpontjában pusztán a mechanikus trendek megfigyelése áll. Csak akkor válhatunk egycsapásra mestereivé a központból mintegy küllőkként szerteágazó jellemvonásunknak, ha sikerül irányítást szerezni a központi kerékagy felett. Másrészről viszont, a mechanikus jellemzőink olyannyira mélyen gyökereznek a pszichológiai felépítésünkben, hogy gyakorlatilag képtelenek vagyunk azokat észrevenni, felfogni.
Alapvető jellemzőnk, hogy vakok vagyunk a fő jellemvonásra. Az ember alvásban van, mivel nem tudja, hogy alvásban van. Az embert alapvetően mechanikus hatások/impulzusok irányítják, mivel azokat nem képes látni, észrevenni. Az ember tehát vak mindenre, amely a saját viselkedését meghatározza, és mindaddig képtelen lesz önmagát meglátni, amíg valaki más azt nem mutatja meg neki.
Gurdjieff lehetséges forrásai
Ókori görög bölcseletek
Héraklész megöli a hidrát
Az ember e vak és gyenge pontja különböző kultúrák számos mítoszában megjelenik: az egyik leghíresebb Akhilleusz ősi mítosza. A hatalmas harcos az emberekkel szemben sebezhetetlen volt, kivéve egyetlen pontját (gyengeségét), amelyen keresztül végül győzedelmeskedni tudtak felette. A görögök tehát ezt a fő és halálos gyenge pontot “Akhilleusz sarkaként” jegyezték fel.
Az egész alapelv megjelenik egy másik fontos görög mítoszban is: Héraklész és a hidra (vízi kígyó) történetében. Héraklészt tizenkét próbája közül másodikként a sokfejű, mérges kígyó (hidra) megölésére küldték el. A mítosz szerint Héraklész levágja a hidra fejét, azonban minden levágott feje helyére két újat növeszt.
Hydra winding its tail around the heel of Hercules
Amit Gurdjieff szisztematikusan fejezett ki, azt a görögök mitológián keresztül közvetítettek: a hidra teste a sok fejjel a fő jellemvonás tengelyét és az abból kiálló küllőket testesítik meg. A görög hős próbatétele a hidra megölésére pedig az önmagunk tökéletesítésének hősi tettét szimbolizálja.
Az önmagunk mesterévé válásának munkája azonban nehéz, és gyakran bele fogunk gabajodni saját önámításunk hálójába. Egy XVII. századi márvány töredék úgy ábrázolja Héraklészt a történetben, hogy a hidra csápjaival a harcos sarka köré csavarodik, hangsúlyozván ezzel Héraklész már egyébként is nehéz helyzetét. Itt is a vak és gyenge pontot, a fő jellemvonást használják fel a hős bátorsága ellen.
Héraklész csak úgy tudja elpusztítani ellenségét egy barátja segítségével, hogy a levágott fejek helyét a hidra nyakán tűzzel “fagyasztják be”. A tűz megakadályozza, hogy újabb fejet növesszen a hidra a levágottak után. Hősünk tehát kénytelen a probléma gyökerét kezelni, csakúgy, mint ahogy Gurdjieff tanácsolta tanítványainak – miszterint találjanak “fogást” a saját fő gyengeségükön.
Akhilleusz sorsának végzete – amint tudjuk – más, mint Héraklészé. A gyenge pontján keresztül a halálát okozzák – Párisz a hidra mérgébe mártott nyílvesszejével a sarkába talál.
Ókeresztény bölcsesség
Adam and Eve kneeling at the Last Judgment. A serpent bites Adam’s Heel
Az utolsó ítélet napján Ádám és Éva térdelnek. Egy kígyó mardossa Ádám sarkát. Ha a fő jellemvonás ennyire központi eleme az ember pszichológiájának, akkor az is joggal feltételezhető, hogy egy központi tétele legyen az ezoterikus kereszténységnek. Ez a valóság is. Ádám és Éva – az emberiség ősszülei – testestesítik meg mind a fő jellemvonás alapelvét mind pedig annak következményeit.
Ádám és Éva, akik kitüntetté váltak azáltal, hogy az emberiség szülei lehetnek, szintén ismertséget szereztek azáltal, hogy engedvén a kígyó kísértésének, elkövették az eredendő bűnt, és így kiűzettek a Paradicsomból. Az utolsó kísértésről készített ortodox ábrázolások megörökítik, ahogy Ádám és Éva Krisztus, mint bírájuk előtt térdelnek, megbocsátásért könyörögvén a jól ismert bűnükért.
Ádámtól az alvilágba egy óriás kígyó tekeredik lefelé. Mintegy a kígyók és létrák játék szereplőinek, nekünk, nézők számára két lehetőség kínálkozik: vagy felmászunk a mennybe, vagy lecsúszunk a pokolba. És vajon hol fenyegeti Ádámot a kígyóharapás? Hol máshol, mint a sarkánál!
Az emberben az érzékelés (érzetek felfogása) a legtöbb esetben a fejben lejátszódó folyamat (egyetlen kivétel a tapintás) – a sarok – attól mintegy legtávolabbi pontként – tehát a tudatosság mintegy ellentétét/ellenkező végletét jeleníti meg. Ez fizikailag is egy gyenge pontot jelent. De amint kint, úgy bent is: az ősi mitológia párhuzamot von a fizikai vakság és egy annak megfelelő pszichológiai vakság között. Gurdjieff ezt fő jellemvonásnak nevezte.
Az pedig, hogy vakok vagyunk a hazugságunk középpontjában álló jellemzőre, a leginkább nyugtalanító dolog. Ez a gyengeség azonban, egyszeriben az erősségünkké is válhat: beismerhetjük vakságunkat, és átalakíthatjuk azt az önvalónkon való heroikus munka motorjává.