Ouspensky gyakorlata, melynek során meg kell próbálnunk két percig megszakítás nélkül jelen lenni, megmutatja nekünk belső sokaságunkat. Minden szerző igazolta, hogy ebben a gyakorlatban a legnagyobb nehézséget a gondolatok, érzetek és érzelmek jelentik, amelyek szembeszegülnek vele.
Igazoltuk azt, hogy nem vagyunk egységesek, vagyis hogy nincs egyetlen „én”-ünk, ami képes lenne tartani magát céljaihoz. Láttuk, hogy még a legegyszerűbb cél megtartására való képességünk is nehézségekbe ütközik, és ezt nem külső zavarok okozzák, hanem mi magunk.

„Amikor felismerik, hogy nem egységesek, hanem hogy önök sokaság, hogy valamit bizonyosan tudhatnak reggel, és semmit sem tudhatnak ugyanarról délután, akkor ez a felismerés jelenti a kezdetet.” – Peter Ouspensky

A következő bejegyzésekben ezt a „kezdetet” fogjuk feltárni. A zsidó és keresztény hagyományok „kezdetét” fogjuk alapul venni, ahogyan azt a teremtés bibliai története kifejezi. Ahelyett, hogy ezt az univerzum teremtéséről szóló vallási beszámolónak vennénk, vizsgáljuk meg inkább úgy, mint annak metaforikus leírását, hogy egy kozmosz hogyan alakul át a sokaságból az egység irányába, ezen belül is nézzük azt,hogy ez az átalakulás hogyan alkalmazható a mikrokozmosz-emberre.
Az olvasót ne aggassza, ha számára nem ismerős ez a bibliai epizód. Minden részletet említeni fogok, ami összehasonlításunkhoz szükséges, és képi illusztrációkkal fogom ezeket alátámasztani. Továbbá azt a kérdést, hogy az „Isten” szó mit jelent, félre fogjuk tenni egészen bejegyzéssorozatunk végéig.

Az alvó kozmosz

„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. És a föld formátlan volt; és sötétség volt a mélység színén. És Isten Szelleme lebegett a vizek fölött.” – Teremtés könyve

Gurdjieff-san marco mozaikok
„A föld formátlan volt” – ez a rendezetlenség állapotában lévő kozmoszt jelzi. A mikrokozmosz-emberben ez az „én”-ek sokasága, amelyek véletlenszerűen feltűnnek és eltűnnek. Ezt a kaotikus álla
potot megerősíti a tudatlanság, mivel az alvó ember képtelen meglátni a benne kavargó sokaságot, amit a szöveg „sötétségnek” nevez.
A Szent Márk Székesegyház mozaikjai ezt a kaotikus sötétséget úgy ábrázolják, mint kék hullámokat a vízen.
Az ember sohasem lenne képes kiemelkedni ebből a káoszból, ha nem lenne benne valami, ami vágyakozik a változásra. Ezt a vágyat képviseli az „Isten Szelleme”, amit a mozaik fehér galambként ábrázol arany dicsfénnyel övezve.

A felébredő kozmosz

„És Isten szólt: Legyen világosság! És lett világosság.” – Teremtés könyve

Gurdjieff-san marco mozaikAz alvásnak fokozatai vannak. A legmélyebb alvásban az ember nincs is tudatában annak, hogy alszik. Ezért a felébredés kezdete az alvás felismerése kell hogy legyen. Ez a felismerés fénysugarat vet belső világunkba, és éppen ez történik akkor, amikor emlékezünk önmagunkra.

„Maga az önmegfigyelés is már bizonyos változásokat eredményez az ember belső folyamataiban…Az önmegfigyelés által az ember voltaképpen fénysugarat vet belső folyamataira, amelyek eddig teljes sötétségben folytak. És ennek a fénynek a befolyására maguk a folyamatok is elkezdenek megváltozni.” – George Gurdjieff

Ha a mi saját mikorokozmoszunk metaforájaként vesszük, a bibliai teremtéstörténet eleje két különböző állapotot ír le: az első az, amikor tudatlan alvásban vagyunk; a második pedig az, amikor az önmegfigyelés fénye nyilvánvalóvá teszi ezt az alvást.
Vannak, akik ezt az első lépést tartják a legnehezebbnek. Mert hogyan is juthat eszünkbe, hogy fényt gyújtsunk, ha elfelejtettük, hogy sötétben vagyunk? A munkánk kötélhúzássá válik a felejtés és az emlékezés között, amelyből a Negyedik Út kifejezése: „önemlékezés” is ered.
A hónap kérdése tehát íróimhoz a következő: Mi gyújtja föl az önmegfigyelés fényét? Mi emlékeztet arra, hogy elfeledkeztél magadról?

„Számos pszichikai folyamat csak sötétben mehet végbe. Még a tudatosság halvány fénye is elegendő ahhoz, hogy teljesen megváltoztassa egy folyamat jellegét, miközben sok folyamatot teljesen lehetetlenné is tesz.” – George Gurdjieff