GEORGE GURDJIEFF

George Ivanovich Gurdjieff a huszadik század egyik legbefolyásosabb spirituális tanítója volt. Fiatalkori éveiben olyan expedíciókon vett részt, amelyek ősi tanítások felkutatására indultak. Ezekről részben beszámolt a Találkozások rendkívüli emberekkel című könyvében. A keresés elvezette egy titkos testvériséghez, akiktől úgy tűnik, egy egyedülálló szisztéma ismeretével felvértezve tért vissza.

1910-ben Gurdjieff Oroszországba importált e szisztémát. Keletről származó tudását és tapasztalatát a huszadik századi nyugati ember ízlésének megfelelő nyelvezetre fordította le. Tanítását „a Negyedik Út,”-nak nevezte el, megkülönböztetve a három hagyományos úttól ami a Fakír, a Szerzetes és a Jógi útjai a Negyedik Út). Azonban a bolsevik forradalom és az első világháború elől Gurdjieff kénytelen volt elmenekülni. Végül Franciaországban kötött ki, ahol megnyitotta intézetét az “Intézet az Ember Harmonikus Fejlődéséért” néven. Gurdjieff befolyása kiterjedt egész Európára és Amerikába is eljutott, de az egyre romló társadalmi rendszer és a második világháború megakadályozták abban, hogy tovább alakítsa a szervezetet. Kénytelen volt bezárni az intézetet, és életének hátralévő részét könyvek írásának szentelte, melyek az alábbi címeken jelentek meg: Az Élet csak akkor Valódi, amikor ‘én vagyok’, A Mindenségről és Mindenről, Találkozások rendkívüli emberekkel és Beelzebub mesél az unokájának. Franciaországban halt meg, 1949. október 29-én.

Angkor Wat templom

Gurdjieff diszkréten kezelte tanításának eredetét. Nem érezte szükségét annak, hogy felfedje az oda vezető lépéseket. Egy helyen azt állította, hogy a háborúk már eltörölték azoknak az iskoláknak a nyomait, amelyekkel ő találkozott. Továbbá, tanítása kifejezetten nem tudományos tanulmány, hanem az, ami a tudást a gyakorlatba ülteti. Gurdjieff maga is munkálkodott azon, hogy megszerezze a tanítást és ily módon kiérdemelte, úgyszolván jogot szerzett felette. Ezeket a jogokat bárkinek, aki először találkozott a munkájával, újra meg kellett szereznie. Míg a tudás átadható, a bölcsességet ki kell érdemelni. Ezért Gurdjieff, aki sokat áldozott hogy megszerezze a bölcsességét, csak munka árán volt hajlandó átadni másoknak azt, amit ő már birtokolt. Az a tudás, amit valamely egyén képes az erőfeszítéseivel megszerezni, a sajátjává válik; ekkor ő maga lesz a Gurdjieff által már feltárt ősi igazság, egy Ősi Bölcsesség megismétlése, egy időtlen igazság jelenkori kifejezése.

Megistis Lavra kolostor Athosz-hegy

Gurdjieff ennek a Nagyobb Bárkának egy huszadik századi képviselője volt. A körülötte lévők számára egy küldetés értelmét közvetítette. Úgy tűnt, nem csak a saját tanítványai, de még a közvetlen hatásán kívül eső emberek is felfogták, hogy Gurdjieff egy nagy terv közvetítője volt. Fiatal korában “a csodálatos keresésének”céltudatosságát sugározta, és ugyanez a keresés Nyugat irányába Görögországba és Egyiptomba, Keleten Afganisztánba és Tibetbe késztette utazásokra. 1910-től kezdődően ugyanez a céltudatosság társult az intézet víziójával, amely 1917-ben kapta meg a teljes nevet: Intézet az Ember Harmónikus Fejlődéséért. 1912-től Gurdjieff úr az intézet létrehozását minden más gyakorlati cél elé helyezte, egészen addig míg autóbalesetet szenvedett és a Prieure bezárt. A küldetéstudatát ezt követően írásban fejezte ki (A Minden és Mindenség három kötete) és csoportokat készített fel, Európában és Amerikában, akik képesek felkészíteni további csoportokat írásai befogadására és megértésére. 1925-öt követően megpróbálta szavakba önteni mindazt amiről azt remélte, hogy sikerül megvalósítani a gyakorlatban, és hit benne, hogy írásai végül széles közönség számára lesznek olvashatóak és érthetőek.
A fordulópont Gurdjieff “keresés” időszaka és a között az időszak között, amelyben az intézet létrehozására összpontosított, úgy tűnik, hogy rögtön azt követően történt, hogy együtt volt a Sarmoun Testvériséggel a hindu Kush hegységben, Észak-Afganisztánban. A központi Sarmoun kolostorba először 1899-1900-ban nyert bebocsáttatást, és valószínűnek tűnik, hogy 1906-1907 között volt egy hosszabb tartózkodása. 1907 végén Gurdjieff Taskentbe utazott, hogy gyakorolja a gyógyítást. Drogfüggőket és alkoholistákat gyógyított, egyrészt hogy tanulmányozza az azonosulás állapotát és ugyanakkor a gyógyításon keresztül szert tegyen némi jövedelemre. Ez volt az utolsó felkészülés a tanításra. Körülbelül 18 hónap elteltével kezdett tanítványokat szervezni maga köré, majd 1912-ben elhagyta Tashkent és Moszkvába utazott, ahol elkezdett toborozni a jelöltek az intézetbe. Úgy tűnik tehát, hogy a Sarmoun Testvériséggel átélt tapasztalatok Gurdjieffet átalakították “kereső”-ből azzá, aki “megtalálta amit keresett”, és aki kész volt átadni amit megtalált.

Labrong kolostor, Nagy-Tibet

Bár a Sarmoun Testvériség eredete az idő homályába veszett, a Sarmoun-nak vannak nyomai Babilonban, Hammurabi idejéből. A Sarmoun szó maga azt jelenti “méh”. A Sarmouni (a méhek) arról voltak híresek, hogy tanításuk a Nagy Özönvíz előtti időből származott. Itt ismét találkozunk a Bárka metafórájával, és az minden bizonnyal feltételezhető, hogy soha nem volt fizikai értelemben vett vízözön, a Sarmoun elnevezés pedig arra utalt, hogy az ő felelősségük volt fenntartani az Ősi Tudás Bárkáját az idő okozta vízözönök közepette. Azt tanították, hogy az objektív tudás egy olyan anyagi szubsztancia, amelyet a mézhez hasonlóan össze lehet gyűjteni és tárolni. A Sarmoun Testvériség kétségtelenül rendelkezett az emberiséget érő ciklikus pusztítások és újjászületések emlékével, és úgy vélték, hogy az általuk képviselt hagyomány a bölcsesség egy örök és változatlan magja, amelyhez az emberiségnek mindig hozzá kell tudnia férni. A történelem kritikus fordulatainál a Sarmoun az egész világon speciálisan képzett közvetítökön keresztül szétosztotta az általuk gyűjtött “mézet”. John Bennett úgy vélte, hogy az enneagram szimbóluma, a hét törvényének ismerete, és a kölcsönös fenntartás törvénye a Sarmoun Testvériségtől származott. Gurdjieff utalt rá, hogy az általa tanított szent táncok jó része szintén a Sarmounoktól származott.
Az 1500-as éveket követően nem sokkal, a Sarmoun kapcsolatba került a Naqshbandi szufi hagyománnyal. A Naqshbandi szufik mondhatni Negyedik Út stílusban dolgoztak: meglehetősen dogma-ellenesek voltak, és munkájuk mindig kapcsolódott valamilyen különleges történelmi feladat beteljesítéséhez. Bár a Naqshbandi szufik és Sarmoun nem egy szervezet volt, egyes Naqshbandi tanárok valószínűleg társultak a Sarmoun Testvériséggel. Valószínűnek tűnik, hogy a Sarmoun-ok saját megértéseik átadásával ihlették meg a legjobb Naqshbandi tanárokat. A “mennyei hierarchia” vagy az “emberiség belső körének” ideáit megtaláljuk a Naqshbandi szufiknál, amely valószínűleg a Sarmoun Testvériségtől származik. Gurdjieffről tudjuk, hogy rendszeresen időzött a Naqshbandi szufik kolostoraiban.

Gurdjieff tanárai

A Preiure-ban, majd később Párizsban, Gurdjieff nagyon nyíltan beszélt tanítványainak arról, hogy neki magának is volt egy tanára. Saját életének fordulópontjain a végleges döntés meghozatala előtt konzultált tanácsadóival:

John Bennett beszámol róla, hogy Gurdjieff többszöri elmondása szerint képes volt kapcsolatba lépni azokkal az emberekkel, akik tisztában voltak küldetése fontosságával. Ezen túlmenően, van némi bizonyíték arra, hogy Gurdjieff élete során kritikus időkben rövid látogatásokat tett kisázsiába visszatérve, és azt is tudjuk, hogy ezen a területen élő emberekkel rendszeres levelezésben állt, még életének utolsó éveiben is.
(Annak ellenére, hogy 1919 után már nem élt családtagja ezen a vidéken.)

Gurdjieff Intézete

Gurdjieff Víziója

Lehetséges, hogy az intézet ötlete a Sarmountól származik és bizonyos értelemben Gurdjieff volt a megbízottjuk. Gurdjieff soha nem mutatkozott be úgy, mint egy nagy tanító (amit könnyen megtehetett volna), hanem, mint egy közvetítő, akinek küldetése van. A Sarmounok valószínűleg tudták, hogy hamarosan lejár az idejük. Kemal Atatürk kormánya Törökországban és a szovjet kormányok Oroszországban és Afganisztánban lehetetlenné tették számukra a folytatást. Talán a Sarmounok, látván az általuk őrzött hagyomány végét, elhatározták, hogy a Kelet bölcsességét átadják a koraérett nyugati civilizációnak, ahol a nagyhatalmak jelentősen túlhaladták a létezést.

Gurdjieff célja

Gurdjieff Chateau Fontaines

Önéletrajzi anekdoták szerint Gurdjief belső céljai akkor kristályosodtak ki, amikor elhatározta hogy lemond saját sorsának irányításáról, miután 1902-ben a második eltévedt golyó eltalálta Tibetben. A fogadalmát leíró harmadik részben egyértelműen úgy határozza meg az önemlékezés állapotát, mint a legmagasabb funkció, amit életében valaha el tudott érni. Mondhatjuk tehát, hogy ekkorra Gurdjieff tisztán látta “belső” küldetését. A fent idézett részből úgy tűnik, hogy a “külső” küldetését – vagyis az intézet létrehozását – a Sarmounoknál tett második látogatása alkalmával tette megáévá.
Bármi történt is, tudjuk, hogy 17 évvel később, 1924-ben, Gurdjieff hivatalosan feloszlatta az intézetet. 1928-ban még ennél is tovább ment, és több, saját belső körébe tartozó tanítványát is elküldte. Gurdjieff úgy érezte, hogy megtette, amit az intézettel kapcsolatos céljával meg lehetett tenni, és konzultálva “nagy tiszteletben álló személlyel”, új célokat határozott meg magának. 1935-ben Gurdjieff egy lakásba költözött Párizsban, a Rue des Colonels Reynard-on, ahol tanítása az utolsó szakaszába lépett. Gurdjieff látta, hogy nem ő az új rend eszköze, így követőire összpontosított, hogy lehetővé tegye általuk a tanítás továbbadását a következő generációnak.