Visszavetülés – Levente

Levente
Gurdjieff - teremtesrol

A Negyedik Út szisztémája azt tanítja, hogy kitartó munkával képessé válhatunk arra, hogy irányítsuk gondolatainkat. Ahhoz pedig, hogy irányítani tudjuk, meg kell őket ismernünk – mintha csak egy kedves ismerőssel vagy baráttal ismerkednénk: a gondolatainkban, amit oly nagyon magunkénak érzünk és egyedinek gondolunk, meg kell tudnunk figyelni a visszatérő elemeket, gondolkodási mintákat és véleményeket, amiket olyan makacsul hajtogatunk nap mint nap. Hamarosan, előbb vagy utóbb, látni fogjuk, hogy a legtöbb gondolatunk valahol mélyen egy-két alapvető tulajdonságunk, vagyis jellemvonásunk körül csoportosul. Ennek a témakörnek gazdag irodalma van a Negyedik Út könyvekben: Gurdjieff és Ouspensky is sok helyen hivatkozik a jellemvonásokra, mint a pszichológiánk egyik alapvető mozgató rugójára, ezért itt nem térek ki ennek taglalására.

Amikor gondolataink csaponganak, véletlenszerű képeket és formákat öltenek, impulzusokra reagálnak és vágyakra reflektálnak vagy gondolatainkban állandóan visszatérő témán rágódunk, akkor jó eséllyel alvó állapotában vagyunk, ami szinte csak annyiban különbözik a fizikai alvástól, hogy képesek vagyunk közben helyváltoztatásra.

„Új gondolkodásmód kialakítása rendkívül nehéz feladat, mert a régit fenntartják a gondolkodásunkban kialakult régi szokások, asszociációk, hozzáállások, illetve maguknak a dolgoknak a befolyása.” Ouspensky

Amikor azonban képesek vagyunk gondolatainkat fókuszálni és irányítani tudjuk a gondolatok folyamát, vagy kívülről szemlélni, ahogy áradnak a gondolataink anélkül, hogy ragaszkodnánk egyikhez vagy másikhoz, akkor tapasztalatom szerint egy egészen más élményben van részünk, és ezáltal megélhetjük az éber tudatállapotot.

A magyar nyelvben azt mondjuk, ha valaki egy váratlan helyzetben nem esik kétségbe és tiszta elmével cselekszik, hogy „megőrizte a lélekjelenlétét”. Előfordulhat, hogy egy ilyen nem várt helyzetben a gondolataink feletti irányítás képessége megmenti saját vagy más embertársunk életét.

„Tegyük fel, hogy adott módon viszonyulnak valamihez, ami minden lehetséges eszközzel megpróbálja önökben megőrizni ezt a hozzáállást. Ha ekkor változtatnak a hozzáállásukon, ha irányítják, hatalmasat lépnek előre.” Ouspensky

Ha képesek vagyunk kialakítani azt a jó szokást, hogy naponta többször megszakítsuk a képzelődés folyamát és csapongó gondolatainkat egy-egy pillanatra megállítsuk, vegyünk egy mély levegőt és élvezzük a pillanatot, amiben éppen vagyunk – akkor egy idő múlva ez egy olyan képességgé erősödhet, ami segít az önemlékezésben. De tapasztalatom szerint ez az erőfeszítés nem csak segít éberebbé válni, hanem ez az erőfeszítés maga válik önemlékezéssé.

Nekem sokszor segített megállítani a gondolataimat és a képzelődést egy olyan elhatározás, amit például egy órára vagy egy teljes napra vonatkozóan tűztem ki célul. Például elhatároztam, hogy egy napig nem mondom, hogy „én”, „enyém”, „nekem” , engem”, „velem” és társai. Vagy elhatároztam, hogy másik kezemen fogom hordani a karórámat. Ezek az elhatározások gondolatban folyamatosan emlékeztettek a célra, amiért kitűztem őket. Bármi, ami külsőleg vagy belsőleg segít megtörni egy kialakult szokást vagy gondolkodási mintát, egyúttal rá is tud világítani arra, hogy milyen gépiesen működünk – és ha erről megszületik az első igazi önálló élményünk, meggyőződünk arról, hogy valóban gépiesen működünk, akkor ezzel egy időben a vágy is megjelenik, hogy megszabaduljunk attól, ami fogva tart.

„A megértés a bennünk lévő leghatalmasabb erő, ami megváltoztathat minket. Minél nagyobb a megértésünk, annál eredményesebbek lesznek az erőfeszítéseink.” Ouspensky

Ezen az úton haladva, talán évek múlva megérthetjük, hogy a jelen pillanat az egyetlen valóság, és már talán emlékeztetőkre sem lesz szükségünk, ami ezt eszünkbe juttatja…

„Hagyd a tükörképet és rögtön térj vissza Istenhez.” Ibn Arabi