Tudatos erőfeszítés – Levente

Levente
Gurdjieff a megszabadulásról II - Levente

Az Egy ismeretlen tanítás töredékeiben Ouspensky a következőket írta: “Felébredni azt jelenti, hogy felismerjük saját semmiségünket, azaz, hogy megértjük teljes és abszolút gépiességünket, és teljes és abszolút gyámoltalanságunkat…” Amikor elkezdjük önmagunkat megismerni, az ember meglátja, hogy semmi sincs, ami az övé lenne, azaz, hogy mindaz, amit a sajátjának tekintett: nézetei, gondolatai, meggyőződései, ízlése, szokásai, még hibái és erényei sem a sajátja, hanem vagy utánzás alapján alakultak ki, vagy pedig valamilyen készből kölcsönözte azokat. Ezt érezve az ember talán megérzi önnön semmiségét. És önmaga semmiségét érezve az embernek meg kellene látnia önmagát olyannak, amilyen valójában, nem egy pillanatra, nem egy percre, hanem folyamatosan, sohasem feledve azt.

Életem első felismerése, ami tulajdonképpen az áttörést jelentette a saját helyzetem objektív megélésében olyankor következett be, amikor az Ouspensky-től hivatkozott semmisségemet megélhettem. Bár ez az élethelyzet sok-sok éve a gépies személyiségem minden tiltakozása ellenére következett be, olyan új dimenziókat nyitott meg, amit magamtól azt gondolom, képtelen lettem volna előidézni vagy létrehozni – sőt, ha rajtam, „Leventé”-n múlik, nem is következhetett volna be, hiszen szenvedéssel, fájdalommal és az egóm teljes porba sújtásán keresztül történt meg.

Azóta nincs szükségem megrázó esemény bekövetkeztére, hogy ezt a semmisséget megéljem – bár megrázó események történnek ettől függetlenül mindenkivel, a kérdés, hogy ezeket a „sokkokat” tudjuk e használni a fejlődésünk érdekében?

A Negyedik Úton megismert alapvetések és gyakorlati ismeretek szerint sokkal kisebb, vagy ha úgy tetszik, hétköznapibb „sokkokat” fel tudok használni, hogy emlékeztessem magam: az alvás, képzelődés helyett a jelenlétet válasszam, itt és most, ebben a pillanatban ahogy írok, zenét hallgatok, vagy sétálok a járdán.

Idővel két nagy területre váltak az életem pillanatai: a képzelődéssel és az éberebb állapotban megélt pillanatok. Az éberebb pillantok egyik nagyon fontos jellemzője a tapasztalataim szerint, hogy nem történnek maguktól – vagy csak kivételesen ritka esetekben. Életem nagy része még most is, sok év után, alvásban múlik el (a munka értelmében vett alvással). Szándékosan meg kell állítanom a gondolataimat, egy képzelődés folyamát elvágva, emlékeztetni magam arra, milyen múlandó minden – ez a pillanat, vagy e következő, vagy ez itt.. mind elmúlnak.

“Meg kell érteniük, hogy a külső dolgok számítanak a legkevésbé. A belső dolgok a fontosak, a belső háború.” – Peter Ouspensky

Mostanában sokat képzelődöm arról, milyen munkahelyen szeretnék dolgozni. Azt gondolom, szükséges józanul meditálni egy ilyen kérdésen, főleg ha megérik az idő a munkahely váltásra. Amikor azonban egyre több és több „én” jön létre és tölti ki minden gondolatunkat, és már reggel-délben-este is ezen jár az eszünk, teljesen magától – akkor érdemes gyanakodni, hogy azonosultunk, vagyis egy képzelődés állandóvá vált és ilyenkor még nehezebb megszabadulni tőle, mint amikor csak először bukkan fel. Így elhatároztam, ha folyamatosan a munkahely témájára gondolok, vagy azon kapom magam, hogy megint a munkahelyi kérdéseken jár az eszem teljesen automatikusan, akkor minden alkalommal mély levegőt veszek és próbálom szándékosan megszakítani a gondolatok hömpölygő áradatát. Sokat segít, ha eközben egy olyan dologra fordítom a figyelmemet, amit éppen akkor, az adott pillanatban tapasztalok meg – például egy elsuhanó autó rendszámtáblája, vagy egy mellettem álló épület homlokzat dísze – bármi, ami ott tart a pillanatban, és megtöri a képzelődés állapotát. Ezzel az erőfeszítéssel lehetséges létrehozni azt az élményt, amit az első nagy felismerés hozott: valóban gyámoltalan az ember helyzete – semmije sincs, kivéve azt a lehetőségét, hogy jelen legyen az életére…

Örökkön háborog a tenger
örökkön zúgnak a lombok
örökkön fájdalmas az ember
örökkön kicsik a dolgok.
– József Attila

Ha valaki nem próbálta, talán nem is tudja, milyen nehéz „belülről” generálni egy tudatos erőfeszítést. Aki viszont próbálta, talán megtapasztalhatta, hogy nincs az égvilágon semmi másnak igazán értelme az életben.. Minden más csak „megtörténik”, ahogy Gurdjieff mondta…

“Ha egy ember belső küzdelem nélkül él, minden csak történik benne ellenállás nélkül, ha arra megy, amerre a szél fújja, akkor megmarad olyannak, amilyen.” – George Gurdjieff