Gurdjieff a megszabadulásról – I. rész

Asaf Braverman
„Ha az ember meg akarja valósítani a lehetőségeit, akkor nagyon erős vágyat kell éreznie arra, hogy megszabaduljon, és készen kell állnia, hogy ennek a megszabadulásnak az érdekében föláldozzon mindent és kockára tegyen mindent.” – George Gurdjieff

Az alvás palotája

Gurdjieff - MegszabadulásrólGurdjieff a felébredést egy börtönből való szökéshez hasonlította. A börtön az ember saját alvása, a legfőbb erő pedig, ami őt bezárva tartja, nem más, mint hogy megfeledkezett saját fogságáról. Amíg az ember élvezi az őt megkötöző láncokat és bilincseket, amíg pont azokat a vonásait tartja sokra, amelyek fölébredését megakadályozzák, addig soha nem lesz képes megszökni.

A buddhizmus azért, hogy az embert ráébressze alvásban való bebörtönzöttségére, láncait illető tudatlanságára és az elhatározásra, hogy elszakítja azokat a láncokat, összeállította Sziddhárta herceg életének történetét.

Sziddhárta születése és gyermekkora

Sziddhárta Mahámáya királynő és Szuddhodána király gyermeke volt. Már fogantatását is jelek kísérték: anyja, a királynő azt álmodta, hogy egy fehér elefánt hatol méhébe. Fölébredve megosztotta álmát a királlyal, aki összehívta tanácsadóit a szokatlan látomás magyarázatára.

A király emberei közül egy sem tudta megmagyarázni Mahámáya látnoki álmát, kivéve egyet, aki elmondta, hogy a királynő megfogant, és egy nagyon különleges gyermeket fog szülni. Ez a herceg vagy hatalmas uralkodó lesz, vagy pedig megvilágosodott Buddha.

Gurdjieff börtöne a buddhista mítoszban

Annak érdekében, hogy az első megjövendölt lehetőség teljesedjék be, és ne a második, Szuddhodána király az udvari élet élvezetei közé zárta el fiát. Ha Sziddhárta soha nem találkozik a szenvedés, a szegénység, a betegség és a halál valóságával, akkor talán soha nem is fogja érezni a megvilágosodás vágyát.

Gurdjieff - megszabadulásrólÁm a devák, vagyis a buddhizmus istenségei, elvetették az ifjú Sziddhártába a kíváncsiság magvait. Ahogyan egyre érettebbé vált, úgy növekedett vágya a külső világ megismerése után. Huszonkilenc éves korában nem tudott többé ellenállni a vágynak, hogy fölfedezze, mi lehet a palota falain túl, és engedélyt kért atyjától, hogy kimehessen a városba.

A király, megdöbbenve eredeti tervének kudarcán, egy másik tervet talált ki: eltüntette királyságának utcáiról a beteg és öreg embereket, hogy Sziddhárta egy mesterségesen előkészített várost lásson.

Gurdjieff - megszabadulásrólSziddhárta először pontosan azt is látta, amit az apja szeretett volna hogy lásson. Ám a devák egy újabb hibát szőttek a király tervébe: úgy rendezték a dolgot, hogy egy megtört vén koldus keresztezze a herceg útját. Így aztán Sziddhárta három évtized óta először szembesül az öregséggel, és elborzad az ember törékenységének láttán. Ezután Sziddhárta még három további utat tesz, és mindegyik során, bár a király mindent megtesz, hogy az utcákat megtisztíttassa, a devák mégis úgy intézik, hogy Sziddhárta láthassa az élet keserű igazságait. Második útja során egy tehetetlen beteg embert lát. A harmadikon azt látja, hogy egy halott embert visznek fölravatalozva. Ám a negyedik útja során egy nyugodt és fegyelmezett szerzetessel találkozik.

Sziddhárta megtudja, hogy a szerzetes egy olyan ember, aki lemondott erről a világról a következő világ érdekében, mert fölismerte a világ dolgainak hiábavalóságát a halállal szemben.

A fiatal herceg kijózanodva tér vissza palotájába. Fölismerte, hogy becsapták. Fölismerte, hogy kényelmes élete elkerülhetetlenül a halállal fog végződni. És először látja a palotát annak, ami valójában: egy dúsgazdag börtönnek. Életében először születik meg benne a vágy, hogy elmegy innen.

A buddhizmus és a negyedik út

A buddhizmus ugyanazt a leckét közli mitikus formában, amit Gurdjieff a negyedik út kifejezéseibe öltöztetett: az ember alvásba börtönözve születik meg. Ez a börtön azért kényelmes, mert falai ön-megtévesztésből és önámításból vannak. A megszabadulás felé vezető első lépés csak az lehet, ha valaki saját maga fölismeri megkötözöttségét.

Ebben a szellemben arra hívom íróimat, hogy e havi írásaikat szenteljék belső bebörtönzöttségük első felismerésének.

„Az élet csak akkor kezd értelmet nyerni, ha felismertük, hogy sehová sem vezet.” – Peter Ouspensky