Visszavetülés – Annamaria

Annamaria Szvoboda
Gurdjieff - teremtesrol
„Bármit is tesznek, csak próbálják meg észrevenni, hogy önök teszik azt, vagy éppen nem tesznek valamit, amit tenniük kell. Ha megpróbálják ezt kitartóan tenni, eredményhez fog vezetni. Az önmagunkra való emlékezésért tett erőfeszités a fő kérdés, mert enélkül semminek sincs értelme. Csakis ezen a módon juthatunk a gépiestől egy tudatosabb állapotba.” P. D. Ouspensky

Csak egy tudatos lény képes arra, hogy a jelenben maradjon és állandóan kapcsolatban legyen saját Magasabb központjaival. Leggyakoribb állapotainkban mi leginkábbo olyanok vagyunk, mint elemi szintű balett tanoncok, akik megpróbálunk lábujjhegyen egyensúlyozni, mert láttunk, milyen szépet mutat az profi táncosok esetében.

Én magam is táncolok kicsit és tisztán emlékszem az időre, jópár évvel ezelőttről, amikor először próbáltam fel a spicccipőt. A tanárom elmagyarázta, hogyan kell tennem, hátrább lépett és elkezdte figyelni türelmesen, ahogyan egyszer, kétszer, hatszor, tizenhatszor, huszonhatszor, harmincszor vagy negyvenszer visszaestem, addig, amig hirtelen, egyik kisérlet a sok sikertelen próbálkozásból célba talált: ott egyensúlyoztam a levegőben a gravitációt kicselezve és saját önsajnáló énjeimet is, és ahogyan lassan körbenéztem fentről, láttam a tanárom elégedett arcát. Aztán, visszaestem.

Valahogyan igy értem az önemlékezést is: egy sikeres kisérlet emléke arra késztet, hogy tovább próbálkozzam, az intézőmnek a tudomására jut, hogy a dolog lehetséges, mert egyszer már sikerült. Az intéző ezt a visszavetülést, visszaemlékezést eszközként használja, hogy tovább lépjen azzal a megértéssel, hogy a dolog sok erőfeszitést igényel.

Ha jobban belegondolok, bármikor, amikor átöltözöm a balett szerelésembe, feltűzöm magasra a hajam és a korláthoz lépek, valami megváltozik, egy hozzáállás átfordul, ami jelet ad a mozgási központnak, hogy kezdjen el erőfeszitéseket tenni egy bizonyos módon. Más szóval, maga a szertartás, az előkészület egyfajta visszvetülésként értelmezhető. Táncosoknak ez a szinpad, a fények, a tütü és a közönség tapsa, ami előhivja bennük a magasabb állapotokra való emlékezést, amig táncolnak és forognak, azonban, sajnos az önemlékezés szempontjából nem különbek, mint amilyen én voltam, amikor először sikerült egyensúlyoznom és azonnal vissza is estem. A Munka nélkül nem tudják, hogyan maradjanak meg ebben az állapotban és nem tudják, hogyan használják a körülményeket, hogy azok segitsenek nekik visszakerülni oda.

Számomra maga a balett egy visszavetülési forma, ami a Munka természetére emlékeztet.

“A Magasabb hidrogéneknek mágneses erejük van… A nem kivánt benyomásokat kivül tudjuk tartani, mert azt már megértettük, hogy bizonyos benyomásokat nem engedhetünk be. Sok az olyan rossz benyomás, amely megmérgezheti az egész életünket, ha elég hosszú ideig teret engedünk nekik, vagy ha azzal a rossz szokással élünk, hogy ezeket a benyomásokat nézzük… A kivánt benyomásokat nem tudjuk minden esetben előhozni, de már a legelejétől kezdve meg tudjuk tanulni, hogyan irányitsuk ezeket, azáltal, hogy elzárjuk magunkat a rossz benyomásoktól.” P. D. Ouspensky

Itt Ouspensky egy nagyon hasonló gondolatról beszél. Ha szándékosan választjuk ki azokat a benyomásokat, szokásokat vagy hozzáállásokat, amik a Munkát tükrözik, és eltávolitjuk azokat, amelyek rossz szokásokat vagy emlékeket idéznek elő, nagyobb az esélyünk arra, hogy a magasabb tudatosság állapotai megérkeznek. A Negyedik út szisztémájára utalva, van bennünk egy rész, amely össze van kapcsolva a szándékos intellektuális érzelmekkel. Ennek a résznek gépiesen meg van az az adottsága, hogy diszkriminál, szűr a benyomások között. Ahelyett, hogy széjjel hagyná, a ballerina azt választja, hogy felköti haját kontyba szorosan és egy szalaggal erősiti meg. Ahelyett, hogy a falfirkákat olvasnám a metróra várva, az Ipod-on Bach zenéje után kutatok és elkezdem azt hallgatni. Ahelyett, hogy az autómban sietve bekapnék valamit reggelire munkába indulva, azt választom, hogy leülök az étkezőasztalhoz, megteritek és kikészitem a szalvétámat. Ha tudjuk, hogyan használjuk, ezt a szándékos intellektuális érzelmi részt fel tudjuk használni, hogy összekössön minket az önemlékezés előző sikeres pillanataival. Egy kevés külső erőfeszités, amely közelebb viszi erőfeszitéseihez és céljához, de mig a ballerina mindezt alvásban teszi, addig mi szándékosan választjuk, hogy visszavetitjük azokaz a magasabb pillanatokat, amikor az önemlékezés közelebb volt, és igy ezeket tájékozódási pontokként használjuk fel, hogy emlékeztessen bennünket saját Magasabb természetünkre.

Amikor önmagad látod a tükörben
A forma és a tükörkép néznek egymásra.
Te nem a visszavetülés vagy,
De a visszvetülés te magad vagy.

~ Tosan