Felismerés – Annamaria

Annamaria Szvoboda
Gurdjieff Felismerés Annamaria

A gépiesség természete, hogy amíg egy nagyobb sokk vagy katasztrófa nem történik, nem törekszünk változásra. A dolgok, valami oknál fogva, egészen extraordinárissá kell, hogy válljanak, hogy lendületet adjanak arra, hogy előrébb lépjünk.

Tizenegy éves voltam, amikor a polgárháború elkezdődött az országban, ahol a családom és én éltünk az első huszonnégy évemig. Habár a hely, ahol mi laktunk nem volt közvetlenül érintve, mindenki tudta és érezte, hogy valami nem úgy működik, ahogyan a normális életnek kellene. Gyerekként a legmeghatározóbb emlékeim és megfigyeléseim a körülöttem élő emberek voltak. A extrém nyomásnak betudva mindenki arra volt kényszerülve, akarva vagy akaratlanul, hogy felvegyen jópár rossz szokást. Negatív reakciók egyre általánosabbá váltak, a negatív érzések kifejezése a kommunikáció módjává vált, az igaz érzések elfojtása elvárandó volt, és a “képzelődésbe” való menelülés, a “valóságtól” való megszabadulás egyre inkább szükséggé vált és nem pusztán egy egyszerű vággyá.

A legnagyobb sokk az volt, hogy rájöttem, hogy amikor megpróbáltam más lenni, nem voltam kevésbé negatív, mint amilyenek a körülöttem levők voltak, hogy olyasmit tettem, amit nem akartam tenni, vagy valamit nem tettem meg, amire igazán vágytam, hogy megtegyem. Felismertem, hogy nincs elég akaratom arra, hogy saját alsóbb énem ellen legyek.

“Önmagukat megfigyelve, különösen az érzelmi központot figyelve, próbáljanak meg minél kevesebb negativitást kifejezni. A legtöbb ember élete gyakorlatilag ebből áll: minden adandó alkalommal minden pillanatban negativitást fejeznek ki, akár odaillő vagy nem. Mindenben tudnak valami hibát találni… Ha ebben az irányban komoly erőfeszitést tesznek, hamarosan meggyőződhetnek róla, hogy a legnehezebb dolog a negatív érzések nem kifejezése.” P. D. Ouspensky

Visszagondolva, adva ezt az extra nyomást, ez volt az én hívásom és esélyem, hogy ahelyett, hogy egy újabb indoklást adjak vagy felépítsek egy újabb réteg lökhártíót, félreálljak, és beismerjem teljes szívből, hogy az élet, úgy ahogy van, sehová sem vezet.

“A gépiesség csápjaitól meg tudunk szabadulni nagy szenvedések árán és le tudjuk törni az erejét. Ha megpróbáljuk elkerülni a szenvedést, ha megijedünk tőle, ha megpróbáljuk meggyőzni magunkat, hogy valójában semmi rossz sem történt, és a dolgok mehetnek tovább úgy, ahogy eddig mentek előtte, nemhogy sohasem fogunk megszabadulni, de egyre inkább gépiesebbé válunk, és hamarosan elérkezünk ahhoz az állapothoz, ahol nem lesz több lehetőségünk és esélyünk.” P. D. Ouspensky

A következtetést levonva, az én történetemet összehasonlitva Sziddhartáéval, világos, hogy két különböző változatát látjuk a gépiesség felismerésének. Azonban biztos vagyok abban, hogy nem kell hozzá polgárháború, sem pedig királyság, hogy mágneses központunk elkezdjen növekedni.

“A gépiesség és a gépiesség minden horrorját akkor tudjuk csak megérteni, ha valami retteneteset tettünk és teljes valójában felismertük, hogy saját gépiességünk volt az, ami ezt velünk tette.” P.D. Ouspensky

Külső körülmények elvezethetnek a annak a magnak a felrepedéséig, amely talán már előző életekkel ezelőtt el volt vetve. Azt gondolom, hogy minden, amit a megfigyelő lélek lát, az már belül létezett. Saját gépiességünk felismerése végül is elvezet ahhoz a vágyhoz, hogy elkezdjük keresni és vágyni a végső változást.

“A vágy, hogy megváltozz,
A bezárt lánggal,
És belülről
Egy csodálatosan átalakult lény menekül ki.” Rilke